milyen szépnek tudunk látni valamit még az elején.. milyen felemelőnek, remény keltőnek, boldogságnak..
aztán szép lassan nem látunk már semmit.. nézem a fotót, nézem az arcát, és nem látok már semmit.
csak az jut eszembe, hogy akkor még milyen vidáman néztem azt a képet. és most üres. üres az egész.
hogy lehet érzelmeket ki és bele tölteni valakibe? hogy lehet hogy egyik percben még úgy érzed ez a világ, ez a te világod, a másikban pedig ez az egész idegen. nem értem.
az az egész kicsi világ, ami mi voltunk, az megszűnt és olyan mintha nem is lett volna soha.
vagy lehet maradt egy kis foszlány. vagy fájdalom utánérzet. kitudja.
egyik pillanatban szerelemről írok, vágyódásról, a másikban a múlt fájdalmairól.
látszik, hogy nagyon sokat dolgozok és ki vagyok fáradva testileg lelkileg.
nehezíti a körülményeket, hogy a legjobb barátom elutazik 21-én, egész nyárra.
ilyenkor mindig letörik a szívemből egy darab..
Utolsó kommentek