be kell látnom, hogy sajnos úgy mint semmi, a barátság sem örök. de nem is kell, hogy az legyen.
tűnedezek. / magunk elől. / el.
valami haraggal ér véget, valami csak egy rosszul kimondott szóval..valami vallomással,
valami szomorúsággal. és van... ami csak úgy véget ér.
és bizony talán az fáj a legjobban, aminek nincsen miértje..mert az agyunk úgy van beprogramozva, hogy ha én tudom hogy Józsi azért haragszik rám, mert megettem az almáját..akkor ha eszembejut Józsi tudni fogom hogy az a fránya alma amit nem kellett volna megennem.. és lehet hogy egyszer ő is elfelejti és minden jóra fordul. Viszont amikor nincs semmi, csak Józsira gondolok, nem fogom tudni miért?? Józsi miért nincs itt? Miért nem ír, miért nem keres? Miért nem hiányzom neki? Az a legrosszabb. Addig Józsit nemtudom beletenni a múltdobozba, mert a miért mindig ott lesz előttem.
ahogy sorra értek/érnek a csalódások sosem gondolt emberekben, kezdem elfelejteni mi az a barátság.
rossz emberek vesznek körül, akiknek rögtön megnyílok. feleslegesen..
nekem nem az a barát, aki mindennap ír hogy "mivan"..hanem az aki belémlát, aki látja mikor
vagyok szomorú, akivel ha két hónap múlva beszélek újra, akkor is boldogan beszél velem.
a barátságot a szívünk legmélyén kell érezni, nem a külvilágnak mutogatni.
utálom a semmilyen beszélgetéseket.. beszélgetni szeretnék ufókról, szexről, varázslatról, az élet
értelméről, messzi messzi galaxisokról, zenéről ami különbözővé tesz, a kedvenc illatodról,
a gyerekkorodról, mi riaszt fel este, a félelmeidről. szeretem az embereket akik beszélnek az
érzéseikről. nem akarok egy "mizu" beszélgetést.
Utolsó kommentek