missnine ♥

ott állok az ajtó előtt...várok.. várok..
majd kopogtatok.. feszülten lélegzem be a levegőt, majd fújom ki egyből. 
még mindig várok. lépteket hallok. ÉRKEZIK.
tele vagyok izgalommal, a gyomrom liftezik, a szívem a torkomban dobog. 
alig várom, hogy kinyissa az ajtót. hogy végre történjék.. 
a kulcs elfordul, és kattan a zár. mi fog történni? 
vajon ő is úgy várja mint én? örül majd hogy lát? magához szorít? 
aztán ahogy peregnek a másodpercek, ütést érzek az arcomon.
igen, becsengettem egy pofonra az élettől, majd újra rámcsapja az ajtót.

szóval ez történik manapság. a barátaim lassan önként ajánlják fel, hogy felpofoznak, ha kérem, ha csak ez kell.
nem értik, hogy ugyanazzal a hibával hányszor kell szembesülnöm, hány pofon után kell felállnom, hogy végre én is felfogjam, hogy ennek nincs értelme?! miért kell hajtanom, a hajthatatlant?
ha valami nem működik, az nem is fog. mert igaz, vannak dolgok, amiknek kicsit segíteni kell hogy történjenek, de azok általában be is indulnak utána. 

szóval igen, a tény az, hogy nehéz belátni, ha rossz irányba tartunk. 
a minap ülök az aktuális munkahelyem elég impozáns udvarán, közbe elgondolkodtam.
aztán megláttuk egymást a futárfiuval vagy inkább férfival az ajtóban.
"úristen de örülök neked, hát úgy eltüntél, de jó hogy látlak" - mondatok hangzottak el.
majd azt mondta, hogy ne értékeljem alul magam, mert különleges vagyok. ne érjem be kevesebbel, mint ami jár nekem. és hogy nagy dolgokra leszek képes.. megköszöntem neki, hogy feldobta a napom, mert teljesen igaza volt. miért érném be kevesebbel? nem kell beletörődni a rosszba. ezért hát a kapcsolatra is azt mondom, nem kell egy olyan aki aki nem biztos abban, hogy velem érzi jól magát.
vagy első vagyok, vagy sehanyadik. és ez így van rendjén. nem érdemes gyötörni magad valaki olyanért aki nem érdemli meg azt a sok kincset ami benned rejlik és csak arra várnak hogy odaadd valakinek. 

"A cselekedeteid határozzák meg az értékrendedet!"