Leláncolja az egész testem, nem bírok mozogni, nem kapok levegőt, nem tudok gondolkodni.
Ez vagyok én, amikor érzem.. nemtudom hogyan, mi okból szökött belém, és azt sem hogy újra
mikor távozik. De azt tudom, hogy fuldoklom.
Azt mondta D, hogy érdekes mennyire eltudja velem feledtetni a sok barmot szempillantás alatt,
de hogy mennyire megtud őrjíteni, azt nem hiszi el. Mintha egy buta 5éves kislány lennék, nemtudok
gondolkodni sehogysem, nemhogy ép ésszel. Ez miért van így? Kérdés az, hogy akarom-e ezt érezni..?!
Jó-e így nekem..?! A napokban úgyis kiderül, hogy kitárom-e az ajtót, vagy becsukom, de akkor végleg.
A sors dönti el, hogy kik lépnek be az életünkbe.
De egyedül TE döntesz arról, hogy ki marad...
Utolsó kommentek