missnine ♥

ma megint eljött egy kis világvége, vagy nem is tudom hogy fogalmazhatnék...igazából kezdek beletörődni kicsit, vagy legalábbis próbálom magam beletörődtetni a dolgokba. 
bánt, nagyon fáj, szerintem ennyit tőlem sem kapott még senkisem.. és ugy eljön az az érzés megint, ami furcsa nekem de mégis ígyvan, hogy nem akarok élni. 
egy negatív, full értelmetlen érzés, hogy nem akarok élni.. mert mindig csak a szar van, ha egyszer elkezdessz valakivel boldog lenni, az biztos hogy ő veled nem az, vagy csak percekig.. ha belekezdessz valamibe akkor az sem jó.. kicsit elegem van ebből, a folyton félelemben élésből. volt már elég ilyen érzés bennem. 
ma megnéztem magam a tükörben ésmegint kint van lassan a második csontom is a mellem fellett, elborzaszt, de nem vagyok képes rá hogy többet egyek.. erőltethetném, de annak is mi értelme?

csodálatos szülinapot terveztem el. talán ilyet még ki sem találtam ezelőtt senkinek. és már kb csirájában elvan fojtva a dolog. minden próbálkozásom mehet a kukába.
én csak azt nem értem, hogy akkor én mért voltam olyan "hülye", hogy kitartottam... 
pedig annyian mondták hogy miértelme, minek folytatom, én meg csak dacoltam hogy de de de mert kell, mert van valami, ami hogyha most szar is, de tudom hogy jó, olyan igazian jó. 
erre mivan? az első adandó alkalommal amikor csak lehet, megkapod azt hogy neked szia. 
te meg állsz értetlenül, hogy még jó hogy te végig nembirtad elengedni, mert tudtad hogy összetartoztok, ő meg..

áh feleslegesen tépem a szám.. 

ez elképzelt, meg idilli, de tetszene...