Azt mondtad, én az a fajta vagyok, aki mindent túlél. Talán ennél jobban soha nem volt igazad. Ki akarom nevetni az életet. És szeretném, ha senki nem sajnálna, mikor éppen felpofoznak. Hogy kicsit jobban az legyek kívülről, mint aki belül vagyok. Volt valami szépség azokban a gyermeki álmokban, amiket azon a fehér bőr kanapén szőttünk, összekuszált végtagokkal, forralt borral. És attól, hogy nem váltottunk semmit valóra, attól még élveztem. Kik voltunk? Ki voltam? Királynőnek gondoltam magam melletted. És ez fény volt. Meg ragyogás. Meg a halandóság valami hétköznapokba csempészett adrenalinja.
2012.05.06. 23:49 :: csillaglány
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://dooriii.blog.hu/api/trackback/id/tr394492475
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek