rájöttem amúgy, hogy mindenki magának keresi a "vesztét". ha valakire nem akarunk emlékezni vagy csak szimplán az emlékek fájnak, azért is eszünkbe jutnak és kínozzuk saját magunkat.
ez sokszor így van velem is. megnézek egy rég elfeledett vagy csak elfeledettnek tűnő képet, ha emlékezetes helyen járok nem gondolok sablonos dolgokra hanem eszembejutnak rögtön azok a fájó dolgok. reggelente bambulok ki a villamosból, általában jobb bal oldalra. ennek ma reggel és délután is megvolt a maga veszte. csak néztem ki délután, erre valaki megdobta a vilit. hát természetesen ki más.
ahogy jöttünk Dácival a 31-essel eszembejutott amikor ellógtam 2 kgt-t.
szerintem mindenkivel ez történik. senki sem tudja maga mögött hagyni a múltját, bármennyire is szeretné.
nem lehet kitörölni, meg sem történtté tenni. a helyek ugyanazok, az érzések amiket kivált a látványa ugyanazok..mármint a fájó érzések. mert amikor még nem volt emlék, boldogsággal töltött el, mert tudtad köt oda valami. lehet ez egy személy, egy ott megírt vagy kapott sms, egy illat, egy dal amit ott hallottál.. bármi..
ketrecek. mindenkinek van egy ketrece.
Utolsó kommentek