olyan mérhetetlenül naiv vagyok.. annyira próbálok hinni, bízni az emberekben teljesen a végletekig.. nem tudom miért akarok kicsikarni olyan érzéseket, amik nem jönnek maguktól.. mindennek magától, zökkenőmentesen kéne mennie. talán.. talán egyre jobban esek bele énis abba a hibába, hogy ráaggatom az emberekre a tulajdonságokat amiket én szeretnék.. beskatulyázom, hogy ő biztos szeret engem, csak valami oknál fogva éppen ilyenje van. de ez nem ilyen.. ha szeretünk valakit, akkor amellé szeretnénk bujni este ha valami bajunk van, örülünk ha csak ott van mellettünk, csak egy kicsit megölel.. és ezt nem tudjuk máshogy kategorizálni. azt akarod, hogy érezze amit te szeretnél, hogy adja meg mindazt amire vágysz. de ehhez olyan ember kell, aki ugyanerre vágyik. hogy kérés nélkül, felesleges kuncsorgás nélkül is teszi amit tennie kell, ösztönösen. hát igen...
engedjük el ami nem akar a miénk lenni. ne harcoljunk érte foggal-körömmel.
tudd.. és merd szabadon engedni. aki téged akar, az veled marad.
aki pedig nem?
hagy menjen...
Utolsó kommentek